Feszt
Show MenuHide Menu

A fesztiválok tervezgetése közben a szemkörnyék-szérum is szóba került

A nyárhoz közeledvén már időben meg szoktuk tervezni a fesztivál szezonunkat. Ez amolyan tradíció nálunk a barátokkal, mert már évek óta járunk a különböző fesztiválokra és mindig nagyon várjuk az év ezen szakaszát. Nekem ez az egyik kedvenc időszakom az év során, hiszen már gyerekkorom óra járok a különböző fesztiválokra és őszintén megvallva már nem is nagyon tudnék meglenni nélkülük.

Az egyik barátnőmmel, Ágival tervezgettük az idei fesztiválokat, miközben arra lettem figyelmes, hogy milyen nagy sötét karikák vannak a szemei alatt. Egyből ajánlottam is neki az InstanTense Plus szérumot, ami nekem is segített és nagyszerűen helyrehozta az én karikáimat is. Ahhoz, hogy jobban higgyen nekem megmutattam a szérum weboldalát is Áginak, ahol remekül szemléltetik, hogy mik lehetnek a szem betegségei képekkel illusztrálva.

Aztán kicsit meséltem neki erről a krémről, legelőször is arról, hogy hogyan is kell használni. Ez roppant egyszerű, semmi bonyolult nincsen benne.

Először, mint oly sok másfajta szérum esetében, alaposan mossuk meg az arcunkat a különböző szennyeződésektől és szárítsuk meg. Ezután egy rizsszemnyi méretű adagot vigyünk fel a problémás területre. Az első használatnál talán érdemesebb egy kisebb mennyiséggel kezdeni és aztán folyamatosan kitapasztalni, hogy pontosan mekkora mennyiségre van szükségünk, hiszen mindenkinek más és más típusú a bőre. Van, akinek kevesebb krém kell, de van olyan is, akinek viszont több. Miután elkentük a szérumot, várjunk egy pár másodpercet, hogy az beszívódhasson. Ezután ajánlott mindenképpen egy pár percet nyugalomban lenni annak érdekében, hogy a krém teljes mértékben be tudjon szívódni és maximálisan ki tudja fejteni a jótékony hatását. A legideálisabb az, ha mondjuk 5 percig nem csinálunk semmi, csak pihenünk és relaxálunk.

Azért is érdemes mindenkinek kitapasztalni, hogy mekkora mennyiségű krém kell, mert van, akinél egy fehér porszerű réteg ül ki az arcára használat után. Ez annak a jele, hogy egészen egyszerűen túl sokat használtunk a krémből. Ebben az esetben le kell törölni ezt a fehér réteget és egy kevesebb mennyiséget kell legközelebb felvinni.

Miután a szérum teljesen beivódott a bőrbe, már lehet sminkelni, de csakis az olajmentes termékek ajánlottak, mert az olajos sminkek és a zsírosabb hidratáló krémek egyszerűen lecsökkentik a termék hatékonyságát.

Naponta egyszer, maximum kétszer ajánlott használni a szérumot ahhoz, hogy hosszútávon kedvező hatást tudjunk elérni vele. Aki nappali hidratáló krémet használ vagy másfajta arckrémet, annak ajánlott minimum 20 perccel az InstanTense Plus szérum előtt felvinni a bőrre azért, hogy legyen bőven idő arra, hogy be tudjon szívódni. Viszont arra a területre, ahol a szérumot használjuk nem ajánlott hidratálókrémet kenni.

Ha odafigyelünk ezekre az apróságokra, akkor tökéletes hatást fogunk tudni elérni. Úgy láttam Ágin, hogy a szem betegségeinek képekkel való szemléltetése nagyon hatásosnak bizonyult, ugyanis nem sokat teketóriázott azon, hogy megvásárolja-e a szérumot.

Utólag elmondta, hogy már másnap kiszállították a krémet és nagyon örült neki, mert valóban hatásosnak bizonyult és hamar elmúltak azok a bizonyos táskák a szeme alól.