Maradjon pénzünk fesztiválozni, operatív lízinggel
Sosem tűnt fel, hogy Magyarország mekkora fesztiválos hely. Hiszen a világhírű fesztiválokat nagyrészt Amerikában, vagy Angliában tartják. Ez azonban nem is lehetett volna távolabb a valóságtól. Mikor elutaztam külföldre, Magyarországot említve, az összes külföldi barátom rögtön Budapestet hozta fel és a Sziget fesztivált. Utóbbi teljesen meglepett engem, pedig ha belegondoltam volna, akkor feltűnt volna, hogy mennyi világhírű zenész szokott eljönni a szigetre, ami több, mint egy hétig tart.
A fesztiválok szerintem kiváló lehetőségek kikapcsolódásra és akár ismerkedésre is. A probléma ott kezdődik, hogy a fesztiválok, természetüktől fogva arra vannak kitalálva, hogy profitot termeljenek. Ezzel alapból nem is lenne semmi gondom, viszont néha elképesztően durva árakat tapasztaltam ezeken az eseményeken. Éppen ezért örültem, hogy én nem csak résztvevő voltam, hanem ott is dolgoztam, így pedig bevihettem bármilyen ételt, vagy italt.
A mostani munkám azonban sokkal komolyabb, mint az, amit a fesztiválon végeztem. Az én feladatom például az, hogy elintézzem a céges autónk lízingelését. Erre többféle módszer is elérhető, de sosem találtuk meg azt, ami ideális lenne. Az interneten ezért elkezdtem keresgélni nyílt és zárt végű lízing különbség kapcsán és nemsokára rátaláltam a Flotta Kezelés oldalára. Mivel a lízingelés folyamata olyan, mint egy jogi labirintus, ezért hatalmas segítség volt számomra a Flotta Kezelés.
Az oldalukat alapól nagyon könnyen lehet kezelni. Tehát, elfelejthetjük az idegesítő reklámokat, vagy a bonyolult menürendszereket. Ha érdekel valami minket, akkor csak rá kell kattintanunk a hozzá tartozó feliratra. A nyílt és zárt végű lízing különbség tájékoztató mellett ugyanis a Flotta Kezelés még sok más szolgáltatást is tud biztosítani nekünk. Ezeknek pedig az együttes használata megsokszorozhatja a cégünk hatékonyságát és a megspórolt pénzmennyiséget.
De engem most elsősorban a nyílt és zárt végű lízing különbség érdekelt, úgyhogy el is kezdtem olvasni a hozzá tartozó tájékoztatót. Nincs jogi képzettségem, ettől függetlenül ezt a szöveget még én is meg tudtam érteni. Nagyon hálás voltam azért, hogy a Flotta Kezelés vette a fáradságot arra, hogy értelmesen tájékoztassa a leendő ügyfelet.
A nyílt és zárt végű lízing különbség kapcsán pedig megtudhattam, hogy bár a nyílt végű lízing elsőre csábítónak tűnhet, de hosszútávon komoly problémákba ütközhetünk vele. A nyílt végű lízing alapból teljesen legális, viszont attól függően, hogy miként kötjük meg a szerződést, a NAV beleszólhat a részletekbe. Egy ilyen szürke zónában mozgó megoldás pedig szerintem senki számára nem ideális, hiszen mindig ott van benne a kiszámíthatatlanság eleme.
A Flotta Kezelés azonban ehelyett inkább az operatív lízinget ajánlja nekünk, mivel ez sokkal megbízhatóbb és biztosan nem lesz problémánk vele. Ha pedig ez nem lenne elég, még rengeteg pénzt is spórolhatunk. Megmutatták, hogy miért hiszik azt az emberek, hogy az operatív végű lízing egy drágább megoldás. Az eltérés minimális, viszont az operatív lízing után akár visszakaphatjuk a befektetett összeg harmadát. Ez pedig egy olyan ajánlat, amit nem érdemes kihagyni.
Úgy voltam vele, hogy nem fogok megbízhatóbb céget találni a Flotta Kezelés csapatánál, úgyhogy fel is vettem velük a kapcsolatot. Az ügyintézést is pont olyan profin végezték, mint idáig mindent az oldalon. Nagyon hálás vagyok a segítségüknek, mivel azóta tényleg sokkal gördülékenyebb és kiszámíthatóbb lett a céges autóink lízingelése. Rossz belegondolni, hogy mennyi pénzt vesztegettünk volna el nélkülük.