Csak összejött a pénz az új nyári gumikra a fesztivál szezonra
Minden évben szokásos programunk a srácokkal, hogy ellátogatunk legalább két-három nagyobb fesztiválra. Nekünk igazából ez a nyaralás, mivel a legtöbb ilyen rendezvény valami vízpart mellett van, így nem marad ki a fürdőzés sem, de mivel egy óriási buli az egész, így sokkal jobban szeretjük, mint kibérelni egy apartmant, mondjuk a Balatonon.
Persze, biztosan eljön majd az a pont az életünkben, amikor majd horvátországi nyaralásban gondolkodunk, esett már róla szó, de egyelőre a fesztiválozás korát éljük, és ezeket választjuk nyaralásul.
Idén először viszont kicsit másképpen alakul a program. Végre nem kell majd hering partiznunk a vonaton, ugyanis Peti vett egy kocsit, és mindenhova azzal megyünk majd. Nagyon jó kis járgány, még légkondi is van benne, és úgy pörög, mint ahogy azt kell még 5 személlyel is, pedig csak 1,2-es motor van benne.
Azért megbeszéltük, hogy mielőtt elindul a szezon, el kell vinni a járgányt egy kisebb átnézésre, mert nem lenne vicces, ha szétesne alattunk valahol út közben, na meg fő a biztonság, nem de? Olyan sok rosszat hallani az autópályákon történő balesetekről, és legtöbbször fiatalok esnek az ilyen tragédiák áldozatául, mi meg nem szeretnénk semmiképp benne lenni emiatt a hírekben.
Szóval a szerviz alatt kiderült, hogy egy apróságot leszámítva minden rendben van. Ez az apróság pedig nem is olyan kicsi, mégpedig az, hogy elég durván el vannak kopva a gumik, és a szerelő azt mondta, hogy ő személy szerint a sarokig se menne el vele, de pl. Sopronig egészen biztos, hogy nem éri meg kockáztatni.
Mivel egy garnitúra gumi nem olcsó mulatság, tanakodni kezdtünk, hogy mi legyen. Petinek 100 %, hogy nem fér bele, hogy megvegye, mert már a jegyek is elég komoly adósságba vertek minket, de akkor még nem ettünk, és nem ittunk semmit, szóval végig kellett gondolnunk, mi legyen.
Először is elkezdtünk bogarászni a neten, hogy hol találni, akciós nyári gumikat. Nagyon sok oldalon vannak leértékelések, de fontosnak tartottuk, hogy valami normális abroncs legyen, ne névtelen, így végül kikötöttünk a gumidiszkont oldalán, ahol márkás viszonylatban a legkedvezőbb a nyári gumi ár.
A keresőbe beírtuk a paramétereket, hogy milyen kellene, és több is volt, ami nagyon tetszett, a többi oldal áraihoz képest nevetségesen olcsón, és a kommentek alapján megbízható forrásból. Ezek mind fontos szempontok voltak, így nagyon örültünk, hogy rátaláltunk erre az oldalra.
Már csak az volt a kérdés, hogy honnan szedjük össze a garnitúra árát, de ez is szerencsére hamar megoldódott, ugyanis Kristóf apja, aki az építőiparban munkálkodik kicsit beúszott a melóval, és felhívott, hogy nem lenne-e kedvünk neki kicsit besegíteni, jó pénzért.
Mi ez, ha nem a sors keze, végül pont annyit kaptunk a melóért, amennyiből kijött egy normális garnitúra gumi, szereléssel együtt, így már semmi nem állt az utunkba, hogy végigbulizzuk a nyarat, kényelmesen, autóval eljutva minden állomásra.
Reményeink szerint, az új járgány nem csak az utazásban, hanem a csajozás területén is segítséget jelent majd nekünk, mert azon a fronton eddig nem voltunk a legszerencsésebbek, és így, hogy már szuper papucsokon áll a verda, biztonságos is lesz a túra.