Feszt
Show MenuHide Menu

Egy zenei fesztiválon is jól jön a rozsdamentes polc

A barátom hangtechnikus és minden hétvégén különféle rendezvényeken és koncerteken hangosít. Egy ideje már én is járok vele, mert meg akarom tanulni ezt a szakmát. Mindenki számára egyértelmű, hogy a gyakorlatban lehet csak igazán kitanulni valamit. Volt már arra is példa, hogy igazából én kevertem a koncertet, ő csak állt mellettem és néha besegített, ha elakadtam. A végén pedig elosztottuk a fizetést – persze a megrendelő erről mit sem sejtett.

Idén augusztusban elhívták egy elég nagy, színvonalas vidéki fesztiválra az egyik sátorba hangosítani egymás után több koncertet. Ide is mentem vele, azonban nekem akadt a fesztiválon egy másik munkám: az egyik barátnőm családjának van hamburgeres vállalkozása és ki szoktak települni fesztiválok területére hamburgert és különböző innivalókat árulni. A barátnőm pedig meghívott besegíteni a pultban. Sosem dolgoztam még hasonló helyen, de a barátnőm lelkes biztatására, hogy ugyan már, nem lesz baj, jól fogunk szórakozni, végül elvállaltam a munkát. Így történt, hogy a barátommal ugyanarra a fesztiválra utaztunk ugyan, de a helyszínen kettéváltak útjaink.

Az első napon jóval a kapunyitás kezdete előtt meg kellett jelennünk a helyszínen. Amikor odaértem a hamburgeres bódéhoz, közölte az ideiglenes főnököm, aki a barátnőm édesapja, hogy az első feladatom nem teljesen a hamburgerekhez kapcsolódik. Tudniillik a szállítás során eltört az egyik polcuk, amit a konyhán használnak, és nincs idejük újat beszerezni, úgyhogy rendelnem kell egyet egy olyan helyről, ahonnan még a fesztivál vége előtt kiszállítják a terméket. Ezután a fesztivál után mennek tovább egy másik helyszínre, úgyhogy mindenképp szükségük lesz az új polcra. Őszintén szólva egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem egyből sütnöm vagy pénzt számolnom kell, úgyhogy boldogan vettem az ölembe a felkínált laptopot.

A főnök azt mondta, keressem fel a RackingLog nevű cég webshopját és nézegessem meg a salgó polcokat. Adott egy kis cetlit, amin részletesen, pontról pontra le volt írva, hogy milyen méretű és tulajdonságú polcok kellenek. Mindenképpen rozsdamentes polc az, amire szükség volt, mivel ételek alapanyagait és főzési, konyhai kellékek tárolására fogják használni. A ‘termékek’ menüpont alatt meg is találtam a rozsdamentes fémpolcok kategóriáját. Elolvastam az oldalon ezeknek a polcrendszereknek a leírását. Megtudtam, hogy rozsdamentes acélból készülnek, és nagy teherbírásúak, aminek köszönhetően nehezebb súlyú tárgyak tárolására is alkalmasak.

rozsdamentes polc

A leírásból az is kiderült, hogy a polclemezek acéllapból vagy rácsból készülnek, és mindenféle környezeti hatásnak magabiztosan ellenállnak. Pontosan ilyen rozsdamentes polcokra volt szükségünk, ugyanis ezek higiéniai szempontból maximálisan megfelelnek az élelmiszer- és gyógyszeripari követelményeknek. Ezek a rozsdamentes polcok ráadásul nagyon dekoratívak is, úgyhogy akár otthon vagy termékbemutatón is alkalmazhatók.

Mivel sürgősen kellett a polc, felhívtam a céget, hogy nem lesz idő személyes helyszíni felmérésre, viszont minden adatot pontosan el tudok mondani. Ez alapján mondtak egy árajánlatot, amit a főnököm is reálisnak gondolt, úgyhogy elfogadtuk. Megrendeltem a polcokat és valóban nagyon hamar legyártották és kiszállították a helyszínre. Igénybe vettük a szakemberek segítségét a rozsdamentes polc összeszerelésében, hogy ne menjen el ezzel is több idő. Szinte pillanatok alatt készen állt az új fém polc. Már lehetett is bepakolni a termékeket, edényeket, fűszereket.

Miután megrendeltem a polcot és a szállításra vártunk, természetesen betanítottak a főnökeim. Megmutatták, hogyan sütik a hamburgert és hogy miféle feladataim lesznek a pultban vagy épp a konyhán. Egyáltalán nem is volt olyan bonyolult, mint amire először számítottam. Miután megjött az új rozsdamentes polc és akkurátusan elrendeztük rajta az eszközöket még könnyebb dolgom volt. A kellékek így már sokkal átláthatóbbak voltak, mint addig, összeömlesztve egy kis asztalon.

Amikor volt egy kis szünetem – még a polc érkezése előtti napon -, átmentem a barátomhoz a sátorba, ahol hangosította a koncerteket. Végre ki tudtam kapcsolódni egy kicsit én is. Bevallom, hogy nagyon fárasztó dolog egy fesztiválon a hatalmas zajban és forgatagban kiszolgálni az embereket, főleg, ha már felöntöttek a garatra. Ezért jól esett a kis környezetváltozás. Két koncert között el is mentünk a barátommal sétálni egy kört. Ezalatt elmeséltem neki a kalandomat a polccal.